Karrierem a pszichiátrián 2011. márciusában kezdődött. Pár hónapos terápiás beszélgetés után diagnózist is kaptam. Valójában egyáltalán nem lepett meg. Asperger-szindrómás vagyok. A blogom célja, hogy megosszam tapasztalataimat a témával kapcsolatban és magyarázattal szolgáljak helytelen viselkedésem okairól. Legalábbis őszintén szeretném, ha ez lenne a célja, de azt hiszem, hogy tele lesz magánjellegű információval. Történeteket fogok leírni, ha ezek valakinek hasznosak lesznek, az nagyon jó. Szeretném, ha nem főként a szindrómáról szólna, de arról fog. Minden arról szól, ami nem tetszik, ha minden tetszene, nem írnék blogot.
A blog címe Emszes blog. Az Emszes jelentése majdnem személyes jegyzetek. Iskolás koromban kialakítottam egy rövidítési módszert magamnak, hogy mások ne kérjék kölcsön a jegyzeteimet. Hogy ennél is jobban megvédjem őket, elbújtam a vécében. Már kikerültem az iskolából, de azóta sem szeretem, ha valaki kiszellőztet egy helységet, amiben ott vagyok.
Kinézetét tekintve a blog a táskámra hasonlít, és ez is tele van a személyes jegyzeteimmel. Mármint majdnem, mert még elfér benne legalább 15 csokicsomagolás, meg egy rolltartó. A kinézetről ennyit.
Irodalmilag rendkívül túlképzett vagyok. Elolvastam már a Bambit, és a Pál utcai fiúkat. A Bambiról véleményem is van: nem tetszett. A Pál utcai fiúk jó volt. Különösen a csata tetszett, egyszer az udvarunkon még el is játszottam. Az volt benne a jó, hogy én voltam az összes szereplő, mert akkor sem voltak barátaim. Most sincsenek. Talán két éve volt egy próbálkozásom, és utólag elmondhatom, hogy volt olyan rossz, mint a Bambi. A nyelvtant nem ismerem, a történelmen próbálom túltenni magam, ugyanis az apukám nagyon sokszor olvasott fel nekem tankönyvből, és sajnos megjegyeztem pár dolgot. Az egész iskolában az volt a jó, hogy a könyvekben a fehér részre lehetett rajzolni, nekem meg volt egy csomó színes filcem.
Ilyesmikre lehet számítani.
